Margó
Egy kicsit el vagyok maradva, tudom, bocsi. Sok volt a dolgom. Egyből bele is kezdek, folytatom ott, ahol legutóbb abba maradt. Az autó vásárlásnál. Ez nem egy egyszerű dolog, nagyon fárasztó. És én még a jó időszakban vagyok itt ehhez, nem is tudom mi lehet ha szezon van. Az előző bejegyzésben leírtam, hogy megyek majd megnézni egy kocsit, és remélem hogy majd AZ lesz. Hát nem az lett. És nem is a következő, vagy az az utáni. Történt ugyanis, hogy a megbeszélt időpont előtt nem sokkal kaptam egy üzenetet az eladótól, hogy sorry sorry, de eladta. Amivel nem lett volna gond, ha nem az első időpontot beszéljük le ami neki jó volt. De hát ez ilyen. Fárasztó, mert keresed a neked tökéleteset, több napig böngészed a hirdetéseket, listát írsz, kigyűjtöd a lehetséges jelölteket, majd nagy nehezen választasz egyet, ami kipipál mindent. És még sem az lesz. De nem baj, biztos így kellett lennie, majd a következő. Aztán ott is ugyan ez, vagy hasonló történik veled. Eljön a nap, amikor végre tényleg meg is nézed a kiválasztottat, te vagy az első! Minden rendben van, tetszik is, meg is vennéd, viszont ők pont a másik brigádból vannak, és mindenképpen meg akarjak mutatni a következő embernek is, akivel még aznapra lebeszélték. Biztos nem ajánlottam eleget. Ha van egy keret, nem szabad fölé menni, akármennyire is tetszik. A következő már annyit mond ami pont afölött van, amit te ajánlottál. Érethető, az eladó érdeke, hogy minél többet kapjon érte, én is ezt csinálnám, csak erről az oldalról bosszantó. Sebaj, majd a következő…
Éppen a mászó teremben voltam (feszültséget levezetni :D), amikor is két út között a pihenő időben gondoltam átpörgetem a hirdetéseket, hátha van valami új. És igen! Megakadt a szemem egy szépséges öreglányon (mostmár nevén nevezhetem, Margón), egy 1996-os Toyota Hiace-en. Nem pipál ki mindent a listámról, de valahogy megfog. Ráadásul egy perccel ezelőtti a hirdetés. Le is csapok rá, megírom a tulajdonosnak, hogy engem érdekel, ha minden rendben van vele, szívesen megvenném. MIkor tudom leghamarabb megnézni? Két nap múlva, jött a válasz, még éppen a Mount Taranaki környékét járják, de utána Auckland a cél. Meg is beszéltük, hogy akkor majd ír ha már a közelben van, én bent leszek a belvárosban.
Kis kitérő. Egy éjszakát aludtam egy hostelban, a CBD-n belül (Central Business District). Az eredeti terveim szerint előző hét csütörtökön már egy furgonban akartam tölteni az éjszakát, de hát ugye az nem így alakult. A srácoknál pont befoglalta valaki azt az egy estét, így onnan el kellett jönnöm. Szerencsére utána szabadok voltak egészen a mai napig. Le is beszéltem velük, hogy akkor maradnék még ameddig tudok. A hostel teljesen rendben volt, bár eléggé pangott, nem volt túl nagy élet. A 12 fős szobában összesen 5-en aludtunk, szóval egy egész emeletes ágy az enyém volt. Tisztának tiszta volt, az emberek kedvesek voltak, de nem hozta a San Franciscoi Green Tortoise hangulatot. Vissza az autóhoz.
Csütörtök délutánra le is beszéltük a találkozót, az aucklandi hadászati múzeum parkolójába. Időben ott is volt, nem kellett rá várnom fél órákat ( korábban a 30 perc már jónak számított ). Egy nagyon kedves, mosolygós lány várt az autó mellet. Ő Pia Németországból, aki fotósként utazza körbe a világot, és mivel az új-zélandi vízuma éppen lejár, ezért az itteni útját be kell fejeznie.
Az autó élőben is szép, nagyon hangulatos, valahogy egyből elkezdtem kötődni hozzá. Elvittem egy teszt körre. Ez volt az első manuális váltós kocsi amit itt próbáltam, úgyhogy kicsit aggodva indultam, most még is csak a béna kezemmel kell váltanom. Nem volt vele semmi gond, szerencsére a fokozatok ugyan ott vannak. Valahogy éreztem hogy Ő az. Utána jött a hideg zuhany, hogy utánam még jön egy pár megnézni. Mégis teljesen más érzéssel köszöntem el Piatól, mint az eddigi tulajoktól. Megbeszéltük, hogy amint megnézték, utána ír, hogy hogy döntött.
Másfél óra múlva jött az üzenet, hogy a másik vevőnek még kell egy-két nap gondolkodási idő, úgyhogy ő úgy döntött, hogy nekem adja el. Másnap ( pénteken ) intézhetjük is a papírmunkát, meg az átírást. Foglalt időpontot egy szerelőhöz is, mert egy teljes átnézést/javítást, illetve két új első gumit még sikerült bele alkudnom az árba. Rettentő boldog voltam, egyből el is újságoltam Zsófinak, hogy lesz hol laknunk.
Másnap a szerelőnél találkoztunk, és amíg megcsinálták rajta a szükséges dolgokat ( olaj, olaj szűrő csere, és a két gumi ), addig beültünk ebédelni egy indiai helyre, mert egyikünk sem evett még aznap az izgalomtól. Nagyon kedves lány, ellátott tanácsokkal, mit, hogy, merre, miket érdemes megnézni. A papírmunka része igazából az átírást jelentette. Bárcsak mindenhol ilyen egyszerű lenne, mint itt! Bementünk egy patikába, aminek volt egy posta sarka is. Itt mindketten kitöltöttünk egy papírt, azt odaadtuk a patikusnak, aki bevitte az adatokat a gépbe, majd egy széles mosoly kíséretében oda nyomta a papírt a kezembe, hogy készen vagyunk. Ennyi! Ingyen! Péntek este már kocsival mentem vissza a srácokhoz.
A hétvégét, és a hét elejét még náluk töltöttem. Nem jártam sok fele, de ezek elég dolgos napok voltak. Kipakoltam ez egész autót, átnéztem, és kitakarítottam mindent az utolsó csavarig. Mégiscsak ez lesz az otthonunk valamennyi időre. A mászást azért most sem hagytam ki, kétszer is el tudtam menni.
Aztán eljött a mai nap. Jelenleg Mardsen Bay-ben ringatózok a tengerparton. Amióta itt vagyok, egyszer sem volt még ennyire rossz idő. 60 km/h-s szél van, 100 km/h-s széllökésekkel, és szakadó esővel. Tényleg olyan érzés, mintha egy hajón lennék, remélem nem leszek tengeri beteg, és inkább majd alszok egy jót. Ma egy ingyenes kempinget választottam, gondoltam ez az első éjszaka, még úgy sem kell megfürdenem. Az ide út elég rossz volt, sajnos a szél és az eső nem most kezdődött, hanem csak folytatódik. Azzal nem számoltam, hogy mennyivel jobban fognak érződni a széllökések egy ekkora autón. Sok megállót így nem is iktattam ma be, két partszakaszon és a Waipu barlangnál álltam csak meg. Viszont ami biztos, hogy ez az ország gyönyörű! Ezen a kétszáz kilométeren alig tudtam becsukni a számat. És a barlang. Sosem láttam még hasonlót sem. Alapvetően egy “egyszerű” cseppkő barlang, viszont ha beljebb megy az ember ( ehhez érdemes papucsban, vagy gumicsizmában érkezni, mert néhány helyen át kell gazolni a benne folyó patakon ), akkor meglátja a csillagos eget. Egy egész galaxis rendszert. Többek között itt is laknak az új-zélandi glow worm-ök ( érdemes utána olvasni, elég érdekesek szerintem, Arachnocampa luminosa ), amik apró fényforrásként sejlenek fel a barlang falain és mennyezetén. Nagyon érdekes volt teljesen egyedül lenni egy hatalmas sötét barlangban, ezernyi apró kis világító pont között. Aki erre jár, ne hagyja ki, felejthetetlen élmény. A képek ezt nyilván közel sem adják vissza, de azért megpróbáltam csinálni néhányat.
Az autóról készült képek nagy részét még Pia csinálta, nekem még csak most indulnak a kalandok vele.
