Zsófi
Megérkezett Zsófi! Szerencsére minden rendben volt, bár azt mondta többet ilyet nem csinál, túl hosszú volt az út. Ezek szerint ő már marad :D. Szerencsére az itteni levegő neki is felüdülés volt Budapest és Shanghai után. Egyből megmutattam neki a kedvenc bolthálózatom, a Pak’nSave-et, ahol általában élelmiszert vásárolok, mivel itt a legolcsóbb minden, de ez nem megy a minőség rovására. Azt mondta akár a nagykövetük is lehetnék, olyan sokat beszélek minden egyes üzletükről, hogy hol mit vettem, melyik kútjukon tankoltam. Elsőre ő nem lelkesedett annyira a boltért, de ez betudható az ébren töltött 48+ órának. Megvettük a vacsit, aztán irány a szállás.
Az első négy éjszakánkat egy apartmanban töltöttük, Aucklandben, nem messze attól a lakástól, aminek egy szobájában laktam az első két hétben. Természetesen végig esett, ezért csak egyszer tudtuk kiélvezni a kis kert nyújtotta lehetőségeket, és a napra kiülve elfogyasztani a reggelinket. Zsofi nem is igazán értette, hogy én hogy fürödhettem egy hete még az óceánban. Ő nem csak magát, és a csomagjait hozta, hanem a lehűlést is. Szerencsére azóta már javult a helyzet, két meleg, D vitaminban gazdag napunk is volt.
Bejártuk Auckland belvárosát, megnéztük a jachtokat a kikötőben, átnéztük a túra boltokat, és felmentünk a Sky Tower tetejére. Ezekben a liftekben mindig rosszul lesz az ember, a 61 emeletet gyorsabban teszi meg, mint 4-et a pesti panel felvonó. A kilátás elképesztő, körbe lehet sétálni az egészet, és ha elég bátor vagy ( és van elég pénzed, nekem inkább ez hiányzott ), akkor le is ugorhatsz róla. Itt találták fel ugyanis a Bungee Jumping üzleti változatát, azaz, hogy pénzért vetheted magad alá, mások által kiépített helyeken, amit a mai napig lehet űzni a toronyból.
Elintéztünk még ezt azt, az ott töltött napok alatt. Többek között vettünk egy nagy, 350 literes zsákot a tetőre, mivel kevés volt a kocsi tároló kapacitása. Ez teljes mértékben miattam van, nem is értettem Zsófi hogy jöhetett ilyen kevés cuccal. Na de mindegy, én túl sok mindent pakoltam, így szükség volt erre a kényelemhez. Be is váltotta a hozzá fűzött reményeket teljes mértékben. A bicikliktől sikerült ingyen megszabadulnom, sajnos nagyon rossz állapotban voltak, sok időt és pénzt kellett volna rájuk szánni, és ezt nem akartam. Úgy is túl dimbes-dombos itt minden, a fene akar annyit tekerni fölfelé.
23-án, itteni idő szerint reggel 10-kor volt a Working Holiday vízum igénylésének az időpontja erre az évre. Mivel Zsófi csak sima visitor vízummal érkezett, ezért az eredeti tervek szerint be is adtuk az igényünket a WHV-re neki is, nehogy már csak én dolgozhassak. Ez szokás szerint elég stresszes, be kell gyakorolni rendesen, mert összesen 100 darabot osztanak belőle Magyarországra, úgyhogy nagyon gyorsnak kell lenni. Szerencsére nem volt semmi gond, Zsófi nagyon ügyes volt, 3 és fél perc alatt végzett is a fizetéssel együtt. Ez nem egy ingyenes vízum, megkérik az árát, jelenleg 455 NZD-be kerül. Hogy tovább folytassuk Zsófi szerencséjét az időjárással, itt is megnyerte a fődíjat, egy orvosi vizsgálat és mellkas röntgen igényének formájában, amit 15 napunk van elintézni. Sok értelmét nem látom, már így is úgy is az országban van, minek kell még ezzel szenvedni, de sajnos benne van a feltételekben hogy kérhetik. És neki kérték is, nekem nem kellett. Na mindegy, csak ez is plusz költség, mert természetesen ezt saját zsebből kell állni. Legalább lesz valami képünk az itten egészségügyről.
A vízum igénylés után elindultunk újra északra, meg akartam mutatni mindent amit láttam. Meg hát én is szívesen megnézem még bármennyiszer. Elmentünk a Waipu Caves-hez, és megnéztük a világító kukacokat a barlangban. Szerencsére Zsófiból is ugyan azt a csodálatot váltották ki mint belőlem. A park részén még elidőztünk egy darabig, egy kellemes kávéval a kezünkben csodáltuk a lemenő nap fényeit. Estére kinéztem egy partszakaszt, ahol egy ingyenes kempingben maradtunk volna, de most először nem volt már szabad parkolóhely. Így végül ugyan ott töltöttük az első éjszakánkat, ahol egyedül is voltam.
Másnap elindultunk Whangareibe, megnézni az első vízesést. A folyó most sem okozott csalódást, bár kisebb vízhozammal, de ugyan úgy, gyönyörűen zubogott a mélybe. A környező parkban úgy érzi magát az ember, mintha a Jurassic Park forgatási helyszínén járna, bár az Hawaii egyik szigetén forgott. Aznapra már csak a főzés, és parkoló hely keresése maradt, úgyhogy újra az óceán part felé vettük az irányt. Meg is találtuk a megfelelő helyet Sandy Bay-en. Egy felejthetetlen tortellini vacsorát, és némi olvasást követően, párnára is hajtottuk a fejünket.
Jelenleg megint Aucklandben vagyunk, vissza fordultunk ugyan is, hogy el tudjuk intézni a röntgent és a vizsgálatot holnap. Egy nagyon kedves helyi pár udvarán parkolunk, akik némi pénz ellenében elérhetővé tették a megállóhelyet, és a vizes blokk használatát a Campervanesek számára. Még ingyen wifi is van, ami plusz extra. Érdekes helyzet, ők itt élnek, és beengednek magukhoz ismeretlen embereket, beszélgetnek, tapasztalatokat cserélnek. Még Anzac napi ( Új-Zélandi, és Ausztrál nemzeti ünnep, ahol a háborúkban elesett katonákról emlékeznek meg ) sütit is kaptunk. Olyan mintha egy szobát bérelnél egy családi ház és hostel keverékében, csak itt te hozod magaddal a helységet és az ágyat. Holnap reggel 9-re megyünk a rendelőbe, ami innen 10 percre van, úgyhogy ennél jobb szállást nem igazán találhattunk volna. Ha minden jól megy, akkor délután már újra úton leszünk északra, és ott folytatjuk az utunkat ahol félbe kellett szakítani. Hátha most még az első partszakaszon is lesz helyünk. Majd kiderül.
